Tragédia
Elhunyt a hajléktalanból lett győri lottómilliomos
Mesés vagyonunk már rég köddé vált.
2024.05.04 02:43ma.huNéhány hét alatt legyőzte a májrák Andraschek Lászlót, az országszerte ismert győri lottónyertest – tudta meg a Telex a férfi feleségétől.
Az akkor még a hajléktalanság küszöbén táncoló házaspár 2013-ban 636 millió forintot nyert a Skandináv lottón, de mesés vagyonunk már a múlté.
Andraschek Lászlóné Anikó elmondta, a hirtelen jött gazdagság hozott jót és rosszat is az életükbe. Felidézte, éveken keresztül nehezen tudtak szabadulni a világ végéről is előkerült ilyen-olyan rokonoktól, régi barátoktól és a segítséget kérőktől. Később tanultak csak meg nemet mondani.
Andraschekéknek volt egy nem túl szerencsés balatoni házvásárlásuk (bár eleinte jónak tűnt az ötlet, és az a hír járta, hogy nem szórják a pénzt), és a Győrben nyitott cukrászdájuk is befuccsolt. A férj rendre visszaesett az alkoholfüggőségébe, a pánikbetegséggel küzdő feleség pedig néhány éve heti három alkalommal dialízisre jár, amíg sorra nem kerül a vesetranszplantációs listán. Megmaradt a kétszintes, 180 négyzetméteres győri családi házuk, de hófehér BMW-jüket – amihez sofőrt is szerződtettek – már eladták.
A férjet néhány napja temették, búcsúztatásán körülbelül harmincan vettek részt.
„Hát, igen… már nincsenek mellettünk sokan” – állapította meg Andraschek László özvegye.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06